Botos Attila vagyok, és az IT területen eltöltött több mint tizenöt (15) év során komplex hazai és nemzetközi applikációs, ill. rendszerintegrációs projekteket menedzseltem és kontrolláltam, valamint az ehhez kapcsolódó kereskedelmi területet, ill. tevékenységet (sales, procurement/sub-contracting, marketing/PR, stb.) vezettem és irányítottam teljes körűen.
Az utóbbi időben intenzíven keresem azt a területet és konkrét munkakört, amelyben eredményesen tudom alkalmazni a megszerzett ismereteimet, tapasztalatomat (szakmai, üzleti, vezetői-szervezői), és amely kihívásokat és fejlődési lehetőséget biztosít. Így minden alkalmat megragadok, amellyel jelenlegi tudásomat és ismereteimet aktualizálhatom, ill. bővíthetem, továbbá konkrét álláslehetőségekről, ill. pozíciókról is szó eshet.
Ennek jegyében – no meg a technikai-technológiai és informatikai érdeklődésemnek köszönhetően – látogatom rendszeresen a Spiller László által életre hívott és „üzemeltetett” Adecco IT Academy szakmai közösség rendezvényeit, ahol mindig közvetlen és oldott légkörben, színvonalas körülmények és vendéglátás mellett kerülhet az ember „képbe” egy-egy szakmai területet és/vagy munkaerő piaci, ill. HR témát illetően.
Ez az új helyszínen, a Danubius Health SPA Resrot Helia szállóban, március 13-án megtartott legutóbbi rendezvény esetében is így történt, ahol magas szakmaisággal összeállított, világos és közérthető előadások keretében kaptunk átfogó képet egyrészt a korszerű, dinamikusan és automatikusan átstrukturálódó adattárolási megoldásokról, másrészt a nemzetközi IT munkaerőpiaci trendekről, lehetőségekről, a mindezt megvalósító EMC eszközök és konkrét álláslehetőségek bemutatásával.
Az üzleti folytonosság biztosítása megfelelő teljesítményű és kapacitású adattárolási, mentési, archiválási és rendszer-visszaállítási megoldásokkal, ill. eszközökkel mindig is az általam vezetett fővállalkozói projektek teljes körű megoldásainak szerves és fontos részét képezte, a felméréstől a projekt sikeres lezárásáig. Így volt némi elképzelésem és gyakorlati tapasztalatom a témát illetően, mégis nagyon pozitívan lepődtem meg, hogy milyen fejlődésen ment keresztül ez az terület (is), és mennyire intelligens, automatizált, rövid elérési idejű és ennek köszönhetően költség- és (tár)helytakarékos megoldások állnak ma már rendelkezésre a korábbiakhoz lépest.
Azonban az igazi nagy meglepetés csak ezután következett, amikor is a Raspberry Pi sorsolására került sor, amelyet – számomra merőben szokatlan módon – volt szerencsém megnyerni. Ez valóban örömteli és kellemes meglepetésként ért, mert egyrészt az efféle sorsolásokon eleddig nem voltam igazán szerencsés, másrészt pont valamilyen hasonló megoldást kerestem egy „Home Media Center” kialakításához, amely ennek az igen innovatívan használható, univerzális eszköznek – többek között – éppen az egyik tipikus, jól bevált alkalmazási formája.
Ráadásul, az ezt követően lebonyolított mini állásbörzén az előzetes, szóbeli egyeztetés és beszélgetés alapján, találtam egy olyan pozíciót, amelyre úgy tűnik, hogy – a megfogalmazott szakmai, üzleti, személyiségbeli és egyéb elvárások alapján – eséllyel pályázhatok.
Szóval nem csak a megszokott, sok új és hasznos szakmai információval, hanem egy Rasperry Pi eszközzel és egy lehetséges új állás reményével gazdagabban távoztam a rendezvényről. Ezek után mi mást is mondhatnék, mint hogy terveim szerint a következő IT Academy rendezvényeken is részt veszek, amelyet másoknak is csak ajánlani tudok, és őszintén remélem, hogy a mostani tendencia és személyes „sikersorozat” tovább folytatódik.
-
Oldalak
-
Legutóbbi bejegyzések
-
Academy Tweets
Hiba: a Twitter nem válaszol. Kérlek várj néhány másodpercet, mielőtt frissítenéd az oldalt.
-
Archívum
-
Kategóriák
-
Spiller László IT Fejvadász Blogja- SAP Project Manager június 17, 2013 László Spiller
- IT Project Manager június 17, 2013 László Spiller
- Senior Voice Engineer június 6, 2013 László Spiller
- Solution Architect (Belgium) június 2, 2013 László Spiller
- Integration Engineer június 2, 2013 László Spiller
- Hosting Engineer június 2, 2013 László Spiller
- Network Management Engineer június 2, 2013 László Spiller
- Voice Support Engineer június 1, 2013 László Spiller
- C# Developer (Multimedia Services) június 1, 2013 László Spiller
- Audio/Video Conferencing Program Manager május 14, 2013 László Spiller
- IT sales manager (Ireland) május 11, 2013 László Spiller
- Kezdő Unix rendszermérnökök (London/New York) május 11, 2013 László Spiller
- Technical Project Manager május 11, 2013 László Spiller
- Web/Middleware Admin (Windows) május 11, 2013 László Spiller
- Web/Middleware Admin (Unix) május 11, 2013 László Spiller
- Unix System Engineer május 11, 2013 László Spiller
- Unix System Admin május 11, 2013 László Spiller
- IT System Engineer május 11, 2013 László Spiller
- Technical Support Specialist május 9, 2013 László Spiller
- Virtualization Engineer május 9, 2013 László Spiller
-
Meta


































































