Támogatónk bemutatkozása – A Wrangler “story”

A Wrangler “story”

A márka története az 1800-as évek végére nyúlik vissza. 1897-ban a 20 éves C.C. Hudson elhagyja otthonát, egy farmot, hogy szerencsét próbáljon a nagyvárosban. Végül a textliparáról ismert Greensboro-ban (Észak-Karolina) talált állást, egy munkaruhagyárban kezd, és gombokat varr napi 25 centért.

Sajnos 1904-ben a gyár csődbe ment és bezárt, a fiatalember elvesztette munkáját. Néhány munkatársával azonban vásároltak egy pár varrógépet, és önálló vállalkozásba kezdtek, és egy padláson munkaruhákat kezdtek varrni.

1919-ra a „Hudson overálok” – kiváló minőségüknek és kedvező áruknak köszönhetően – eladási rekordokat döntöttek. A cég hangzatosabb nevet választott: Blue Bell, és már nagy telephelyen működött. A töretlen siker folytatódott, a 30-as években már számos iparági fejlesztésnek köszönhetően már piacvezetővé vált az overálok és a munkaruhát terén.

1943-ban megvásárolták a Casey Jones varrodát, és itt találták meg az ugyan levédett, de nem használt brand nevet, a Wranglert.

A márka első sikere az 1947-es évhez kötődik, amikor is Rodeo Ben a közismert szabó/varró/tervező megalkotta a híres autentikus western jeans –t, és a legnépszerűbb rodeó cowboyoknak ajánlották. Ez volt a híres 13MWZ nadrág. A rodeó cowboyok rendkívül elégedettek voltak mind a szabással, mind a minőséggel, tartóssággal. Ettől kezdve a Wrangler márka szlogenje a „tartósság, minőség és egyediség” lett.

Az USA-ban elsősorban munkaruházat és lovaglónadrág volt. A divathoz való szorosabb kapcsolódás az európai terjeszkedéshez kapcsolódott. 1962-ben A Blue Bell gyárat nyitott Belgiumban, és a márkát sikeresen bevezette az európai piacra. A 70-es  években már-már komplett kollekciókkal, felsőkkel, dzsekikkel is kiegészült. Amerikában a Rodeo Cowboy-ok Szervezetének hivatalos ruházata.

1986-ban  a Blue Bell cég összeolvadt a pennylvania-i VF Corporation-nel, és igy a VF a világ egyik legnagyobb jeans gyártó és forgalmazójává vált.  A 90-es években az USA-ban vezető farmermárka lett, minden negyedik amerikai férfi Wranglert viselt.

A 2000-es évekre már komplett „fashion-kollekcióval” van jelen: női és férfinadrágok, ingek, pólók, kabátok, kiegészítők rendkívül gazdag szín-, és méretválasztékban.  Emellett azonban mindig megőrizte történeti örökségét, és speciális, egyedi kollekciókat gyárt a lovas és rodeós szövetségeknek is, illetve egyre erősebb kötődést mutat a country zenéhez, és a country zenészek is szívesen viselik ezt a márkát.

Napjainkra a Wrangler – megőrizve lovas és country gyökereit, kiegészülve napjaink divatirányzataival – egyedi, divatos megjelenést, tartósságot, kiváló minőséget, változatosságot jelent a divat és a márka kedvelőinek.

Gál Zsuzsa

Wrangler márkát keressétek a Jeans Shops Hungary üzletében, Westend, fsz. Eötvös sétány 17!

 

Reklámok
Post a comment or leave a trackback: Trackback URL.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: